A csípő-keresztcsonti vagy sacroiliacalis ízület diszfunkciója a deréktáji fájdalom gyakori kiváltó oka, azonban pontos diagnózisa nem könnyű feladat. A konzervatív kezelés egy multimodális programból áll, amely ma­gában foglalja a betegoktatást, valamint a medenceöv stabilizálását célzott nyújtással és manuálterápiával kombinálja. A stabilizáló övek szülést köve­tő alkalmazása is hasznos lehet. Azoknál a betegeknél, akiknél a tünetek konzervatív kezeléssel nem javulnak, előnyösek lehetnek az intervenciós kezelési lehetőségek.

Növekvő számú evidencia szerint a rendszeres szaunázás bizonyos szempontból ugyanolyan kardiovaszkuláris előnyökkel jár, mint az aerob edzés.

Új kutatási eredmények szerint az erősítő edzéssel csökkenthető leginkább  a migrén előfordulási gyakorisága. Ezt követik a nagy intenzitású aerob gyakorlatok, és mindkét mozgásforma megelőzi a migrén kezelésére használt élvonalbeli gyógyszereket: a topiramátot és az amitriptilint.

Az osteoporoticus csonttörés kockázatai: a gyenge csontminőség, osteopo­rosis és sarcopenia, komplex mozgászavar. Ezek az esendőség-szindróma fő komponensei. Az esendőség (frailty) önálló kockázata az elesés, amely a fragilitási törés leggyakoribb oka.

A koronavírus-fertőzés hosszú távú hatásairól szinte napról napra derülnek ki új információk. A fertőzés maradandó károsodásokat okozhat a szervezetben, nemcsak időseknél és krónikus betegeknél, hanem fiataloknál is. Akár a fer­tőzöttek 10–35%-ánál a megbetegedést követően újra tünetek jelentkeznek, melyek 3 hónapon túl is akadályozhatják a betegek megszokott életvitelét és a munkába való visszatérését. Az elkövetkező időszakban a COVID-19 utáni rehabilitációra egyre nagyobb szükség lesz. A döntően tüdőgyógyászati re­habilitáció 3–6 hétig is tarthat. Az ellátórendszernek fel kell készülnie a poszt- COVID-19 korai diagnózisára, gyógyszeres és rehabilitációs kezelésére.

A futás többféle sérülés veszélyével fenyegeti a sportolókat. A futók sérü­lései többnyire túlerőltetésre vezethetők vissza. A tendinopátiák leggyak­rabban a patella inát, az Achilles-ínt és a combhajlító rendszert érintik, elsődlegesen excentrikus gyakorlatokkal kezelhetők. Az iliotibiális szalag szindróma és a patellofemorális fájdalom szindróma terápiája a rugalmas­ságot fokozó gyakorlatokon túl a törzs és a láb erősítéséből áll. Az akut térdínhúzódások és a mediális tibiális stressz szindróma kezelése viszony­lagos nyugalomba helyezést igényel. A boka húzódásainak gyógyulását gyorsítja a korai mobilizálás. Plantáris faszciopátia eseteiben a tünetek ja­vulása várható a nyújtógyakorlatoktól, a sarok megemelésétől és ortézisek alkalmazásától.

Komoly betegségben szenvedő vagy abból felépülő betegeknek azt szokták tanácsolni, hogy kíméljék magukat, tartózkodjanak a nagyobb fizikai megter­heléstől. Kutatások sora bizonyítja azonban, hogy rákbetegek számára a jól tervezett, az adott körülményekhez igazított testmozgásnak számtalan jó­tékony hatása van, javítja a fizikai erőnlétet és a pszichés állapotot egyaránt.

A daganatos betegség és a daganatellenes kezelések miatt sok beteg kor­látozza a fizikai aktivitását, pedig a betegség és a számos mellékhatás ellen vívott harcban a sport és a mozgásterápiás programok hatékony szupportív módszerek, ráadásul páratlan lehetőséget kínálnak a betegeknek arra, hogy a gyógyulási folyamatban aktívan közreműködjenek.

Az utóbbi években véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálatok, valamint rendszerezett áttekintések és metaanalízisek erősítették meg, hogy különféle mozgásterápiás eljárások és egyéb működésorientált be­avatkozások nyilvánvalóan hatásosak mind a klinikai tünetek értékelése, mind pedig a betegek beszámolói alapján.

A legalább 2 hónapon át végzett testedzési program mérsékelten javítot­ta a demens betegek képességét a mindennapi tevékenységek ellátására (A szintű ajánlás, véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálatok [RCT] szisztematikus áttekintésén alapul).